Lelki Egészségvédő Alapítvány - Magánéleti, párkapcsolati és családi problémák kezelése, pszichológiai segítségnyújtás

Ökrös Ottó – zongoraművész, bárzongorista
„Monoron születtem 1960. augusztus 3-án zenész családban. Az általános iskolai és zeneiskolai tanulmányaimat Törökszentmiklóson végeztem el, majd Budapestre költöztem és már itt végeztem el a gimnáziumot.
1980-ban, az Országos Szórakoztatózenei Központban tettem vizsgát és kaptam meg az „A” kategóriás előadóművészi engedélyt, mely akkoriban a legmagasabb minősítésnek felelt meg.  A vizsgabizottság olyan kiváló muzsikusokból állt, mint Csík Gusztáv, Szakcsi Lakatos Béla, Kertész Kornél, Balassa P. Tamás. Felkészítő tanárom Csík Gusztáv volt.
2004-ben az Országos Bárzongorista versenyen I. helyezést értem el.
Zenei pályafutásomból kb. 17 évet töltöttem külföldön, a világ minden földrészére eljutottam, Amerikától Ausztráliáig. Ennek köszönhetően angolul, németül alapfokon beszélek.
Esténként régebben a Firkász étteremben játszottam, jelenleg az újlipótvárosi Kiskakukk étteremben zenélek, ahol is sok híres vendég kedvenc zongoristája vagyok. A hallgatóság között rendszeresen vannak színészek, újságírók, zenészek, politikusok, írók, festők. Csak hogy egy példát említsek: „A zongorázás Ronaldinhója!” – Lajkó Félix nyilatkozott rólam így a Népszabadságban.
Magyarországon a legnagyobb szállodákban, szórakozóhelyeken játszottam, olyanokban, mint a Maxim, Astoria, La Meridien, Moulin Rouge, Symbol.
Rendszerint önállóan játszom, de Magyarország legnevesebb zenészeivel is színpadra léptem már, többek között Lakatos Pecek Gézával (dob), Egri Jánossal (bőgő), Puka Károllyal (hegedű), Bangó Margittal (ének), és még sorolhatnám. Szívesen veszek részt kísérletezésben is: több alkalommal kísértem klasszikus némafilmeket zongorán.
2008 óta tanítok a Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskolában tánczene zongorát, ahol tudásomat és tapasztalataimat szívesen adom át növendékeimnek, fiatal leendő kollégáimnak.
Felvételeim megtekinthetők: www.youtube.com



VISSZA














Felnőttképzési tevékenység nyilvántartásba vételi száma: E-001340/2015
LEA - Lelki Egészségvédő Alapítvány
Magánéleti, családi problémák kezelése, pszichológiai segítségnyújtás
Általános információ, bejelentkezés: Mobil: 0630-350-78-23
Vonalas: 06/1 221-70-68 kedd, szerda, csütörtök11:00-14:00-ig
Email: lea.pszichologia@gmail.com
Postacím: Lelki Egészségvédő Alapítvány 1580 Budapest, Pf. 46.: Budapest