Lelki Egészségvédő Alapítvány - Magánéleti, párkapcsolati és családi problémák kezelése, pszichológiai segítségnyújtás

Dr. Kalóczkai Andrea: „Mi kerül a tarisznyába?” – a mese egészségmegőrző szerepe
Előadás

A mesékben évszázados kincsek rejtőznek, és beszélnek azokhoz, akik nyitott füllel és nyitott szívvel hallgatják, és befogadják azokat. Régen a mese minden korosztályhoz szólt, hiszen a szimbólumok nyelvén életkortól függetlenül vitt szövetében üzeneteket, megoldási mintákat alapvető emberi konfliktusokra, krízisekre. A benne megjelenő archetipikus szereplők a mese kollektív tudattalanban gyökerező mélységeiből hoztak a felszínre, a tudatba mintaként működő történeteket. A közelmúltban a népi és polgári értékek válsága közepette a mesék is elvesztették ilyen jellegű értékhordozásukat, majd visszatérésük lebutítva, megcsonkítva, kizárólag a gyerekeknek szóló irodalom kategóriába kerültek vissza a köztudatba. Napjainkban több áramlat is azon munkálkodik, hogyan tudná méltó, segítő, útmutató, gyógyító szerepét középpontba helyezve „rehabilitálni” a meséket, melyeknek nincs kisebb feladatuk, mint felvenni a versenyt a média, a számítógépes játékok, a kesze-kusza blogok butító hatásaival. A mesék a tiszta forrást hordozzák, annyira őszinték és igazak, amennyire a kollektív tudattalan humán entitásként megkérdőjelezhetetlen. Az álmokhoz hasonlóan a mesékben ott lüktet a megoldás hétköznapi kudarcainkra, vagy az útmutatás tétovaságunkkor.  A mesékben, különösen a tündérmesékben más-más krízisek, más temperamentumú szereplők, más-más eszközök jelennek meg a hős, hősnő fejlődési útján, ez biztosíték arra, hogy mindenki talál magához hasonlót bennük. A mese megnyugtatóan hat abban is, hogy mindig jó a vége, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését. A mese célja, hogy a bennünk lévő, és a krízis által megborult harmóniát ismét egyensúlyba hozza, hogy anima és animus részünket, mint királyfit és királylányt a mese végén örök boldogsággal jutalmazza. Addig azonban hosszú az út.

Dr. Kalóczkai Andrea - ideg- és lélekgyógyász, kiképző meseterapeuta
„A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szereztem diplomát 1989-ben, majd az ajkai Magyar Imre Kórház neurológiai osztályán kezdtem el dolgozni. 1992-ben Budapestre kerültem az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe, ahol főként epilepszia betegek kezelése, gondozása volt a feladatom.1993-ban szakvizsgát tettem neurológiából.  Később Lipóti főállásom mellett több kórházban volt szakrendelésem (Országos Korányi Tbc és Tüdőgyógyintézet, Országos Idegtudományi Intézet). Később az EEG és Elektrofiziológia Osztály és Fejfájás Ambulancián dolgoztam egy évig a Lipót falain belül. Ekkor már erősen foglalkoztatott a betegségek lelki oldala és a pszichoterápia, így újabb szakvizsga megszerzése lett a célom. A klasszikus analízis mellett pszichodrámát tanultam, ebből 2000-ben tettem csoportvezetői vizsgát, majd 2001-ben az orvosi szakvizsgát. 1998-tól a gyógyszeriparban kezdtem dolgozni tanácsadóként központi idegrendszeri gyógyszerekkel kapcsolatban, 2003-ban klinikai farmakológiából is szakvizsgáztam, több nemzetközi gyógyszervizsgálatban vettem részt, mint szervező, máskor vizsgáló orvosként is. E mellett klinikai munkámat hosszabb időre nem szakítottam meg, vállalkozó orvosként epilepszia témakörben rendeltem. Gyakran vettem részt nemzetközi és hazai szakmai kongresszusokon hallgatóként és előadóként is. Pszichoterápia iránti érdeklődésem mindig szélesedett, így a jungi analitikus alapokra támaszkodó, Kincskereső meseterápiás módszer elsajátításában kezdtem el újabb tanulmányaimat a Lelki Egészségvédő Alapítvány szervezésében, és azóta is alkalmazom a módszert, és tanítom. Epilepszia és meseterápia témakörben hazai jegyzett lapokban jelent meg írásom. Jelenleg egy budapesti és egy vidéki kistérségi szakrendelőben dolgozom neurológus szakorvosként, és magánrendelésen foglalkozom neurológiával és pszichoterápiával, valamint meseterápiát tanítok.



VISSZA



Felnőttképzési tevékenység nyilvántartásba vételi száma: E-001340/2015
LEA - Lelki Egészségvédő Alapítvány
Magánéleti, családi problémák kezelése, pszichológiai segítségnyújtás
Általános információ, bejelentkezés: Mobil: 0630-350-78-23
Vonalas: 06/1 221-70-68 kedd, szerda, csütörtök11:00-14:00-ig
Email: lea.pszichologia@gmail.com
Postacím: Lelki Egészségvédő Alapítvány 1580 Budapest, Pf. 46.: Budapest