Dr. Tringer László: A hit és az elme gyógyító ereje
Előadás

A 80-as évektől jelenik meg a „spiritualitás” fogalma a pszichiátriai és pszichológiai szakirodalomban. Az OVID nevű szakirodalmi keresőben 1970-79 közötti évtizedben egyetlen „spiritualitás” hivatkozást sem lehet találni, 2000 és 2007 között pedig már 2106-ot. (Koenig tanulmányának dátuma) Maga a fogalom jelentős átalakuláson megy át. Eleinte a hitéleten belüli fogalomként a fokozott elmélyülésre, a vallásosság intenzívebb megélésének kifejezésére használták. Az idevágó kutatások szaporodásával a fogalom kitágult, (mondhatnánk inflálódott), s minden olyan személyes orientációt magában foglal, amely az élet végső nagy kérdéseivel kapcsolatos (halál, az élet értelme, értékek, altruizmus, stb.). Ilyen módon a spiritualitás lett a főfogalom, amelynek egy részhalmaza a vallásosság.
A kutatások az elmúlt 10 évben egyértelművé tették, hogy a vallási csoportokhoz való tartozás jobb mentális egészséget (sőt, hosszabb életet) jelent. Egyértelmű, hogy a terápia során a betegnek vallási meggyőződésével is foglalkozni kell, és hogy a vallásos élmények és tapasztalatok a személy működése során alapvető szerepet játszanak. A hit, a vallás egészséget támogató szerepe természettudományos módszerekkel is megfogalmazható, és ilyen módon a nem hívők számára is elfogadható. A vallás, az ima, az elmélkedés, a vallás közösségi megélése úgynevezett „megküzdési stratégia” lehet, amely megkönnyíti, támogatja az élet nehézségeivel való megbirkózást.

Dr. Tringer László prof. emeritus
1939-ben született Győrszentmártonban (mai nevén: Pannonhalma). A helybéli bencés gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. A Pszichiátriai Klinikán kezdte meg orvosi munkáját, ahol jelenleg professor emeritusként dolgozik. Pszichiátriai és neurológiai szakvizsgált követően az ELTE BTK-n pszichológiai diplomát szerzett. 1987-90 között a Pázmány Péter Rk. Hittudományi Akadémián végzett tanulmányokat. 1965-től a Klinikai Farmakológiai Hálózat tagja. 1989-től egyetemi tanár, 1992-94 között a Kútvölgyi Kórház Főigazgatója, és az intézménynek az Egyetemhez való átszervezését irányítja. 1994-2004 között a Pszichiátriai Klinika igazgatója. Az 1974/75-ös tanévet Párizsban, a Renée Descartes Egyetemen tölti. A pszichiátrián belül elsősorban az orvosi lélektan, a pszichoterápia, klinikai farmakológia, pszichometria területén tevékenykedik. Angol, német és francia nyelven beszél és előad. A M. Pszichiátriai Társaság alapító titkára, főtitkára, majd 2001-2003 között elnöke. Az Európai Viselkedés- és Kognitív Terápiás Szövetség elnöke (1995-96). Számos hazai és külföldi szaklap szerkesztőségének tagja. 1990-től az ÁOK Oktatási Bizottság elnöke, két cikluson át a Szenátus tagja, számos egyetemi és országos bizottság elnöke vagy tagja. A Szent István Tudományos Akadémia tagja. A Köztársasági Érdemérem kiskeresztje, a Batthyány-Strattmann díj és számos más kitüntetés tulajdonosa. A hazai viselkedés-és kognitív terápiás, valamint a személyközpontú terápiás iskola megalapítója. 1979-ben kandidátusi értekezését a neurózisok motivációs zavarainak kérdésében védte meg. Számos monográfia, tankönyv és több mint 250 tanulmány szerzője. Felesége gyógytornász, korábbi tanszékvezető. Három gyermekük, hét unokájuk van.

VISSZA